Önéletrajz

Citrom együttes Popper Péter

Győrben születtem, itt jártam iskolába, és itt kezdtem zenei pályámat is. A zeneiskolában népdal énekesként kezdtem, de énekeltem az iskola kiváló énekkarában is. Sok éves zongora tanulmányaim után kerültem 1981-ben a Citrom együttesbe billentyűsként, ahol Boros Csabával és öccsével Boros Péterrel valamint Dávid Zoltánnal és Szatai Gáborral játszhattam. Ezalatt a néhány év alatt sok-sok koncerttel és élménnyel lettem gazdagabb. 1986-ig létezett a zenekar, amikor Budapestre költöztünk és megalapítottuk a Kanguru zenekart, Szigeti Ferenccel és Dobi Sanyival. Fél év próbálás után engem elcsaltak az akkor alakuló Step együttesbe nagy örömömre.

Step együttes

A Steppel 3 év alatt 3 lemezt készítettünk és mindegyik albumból közel 100.000 db fogyott. Számtalan koncert után 1990 elején, Flipper Öcsi távozása után felbomlottunk. Különböző lemezeken dolgoztam, mint szerző, hangszerelő. Kipróbáltam magam a reklámzene területén és hamarosan megalakult az Oké együttes Hrutka Robival. Vele két lemezt készítettünk 1991-és 1996 között, közös turnén vettünk részt Vincze Lillával. Egyéb elfoglaltságaink miatt a zenekar működését felfüggesztettük 1996-ban. Szóló lemezemmel és reklám cégemmel egyszerre próbáltam foglalatoskodni, de a cég egyre jobban lefoglalt.

Végtelen, Széles Iza és Popper Péter
Popper Péter zenész Eurovízió '87

2007 őszén elindultak a Dalok gyertyafénynél élő estek, zongora és ének, tömény líra és romantika, ebből aztán lemez is született ezzel a címmel. Ezen az albumon található a Végtelen c. dal, amelyet Széles Izával énekeltem. A Végtelen c. dal a 9 és fél randi c. magyar film egyik betétdala volt.

1997-ben megjelent első szólólemezem Úton címmel és elindultam a Juventus Pop-Rock fesztiválon is, ahol elnyertem a legjobb zeneszerzőnek járó díjat a Vígasz című dallal ás második helyezést értem el! Szerencsét próbáltam a '97-es Euróvíziós fesztiválon és írtam néhány meditációs zenét is. 2005-ben a Megasztár dalszerző versenyét nyertem meg a „Hinned kell” c dallal.  

Keresztes Ildikó Band

2009-ben Keresztes Ildikóval is elindult egy közös est. Két hang egy zongora. Ildikóval saját dalait illetve feldolgozásokat, duetteket énekeltünk. 2010-ben a Vigyen a szél c. szólólemezem megjelenése után indultak a koncertek Popper Peti és barátai zenekarral.

2012-ben az újjá alakult Keresztes Ildikó Band-ben is szerepet kaptam, mint billentyűs.  Ennek az időszaknak 2014-ben lett vége.

2014-ben megalakult a Pál Dénes Zenekar, ahol szintén billentyűsként játszhattam Lőrincz Viktorral, Kozma Tamással és Borbély Zsolttal. Számos sikeres koncertet eredményezett az együttműködés, igazán jó volt együtt dolgozni Dénessel, nagyon kedveltem ezt az időszakot. Egy kis ízelítő: itt!

2014 őszén saját esttel kezdtem el fellépéseket vállalni piano bárokban, éttermekben, szállodákban és rendezvényeken Piano & Voice címmel, ahol saját dalok mellett ismert slágereket is megszólaltatok Szécsi Páltól, Máté Péteren át, egészen Rúzsa Magdi vagy Margaret Island dalaiig. 

Step Acoustic Band
Step Acoustic Band
Adj még egy új esélyt Popper Péter feat Miss Bee

2015 őszén újjáalakult a Step együttes, ahol Fehér Attilával. Zsoldos Dedyvel, Kató Zolival, és Honyecz Ferivel kicsit újragondoltuk az egykori Step dalokat és koncertezni kezdtünk. Több sikeres "házibulit" csináltunk a Jazzy Pub-ban azoknak akik szerették ezt az időszakot és velünk dalolták a legismertebb slágereket. A zenekar 2017 elején felfüggesztette a működését egyéb elfoglaltságaink miatt.

2016-ban Tabáni István lemezének címadódalát írhattam meg Szerelem várj címmel! Istvánnal egy napon születtünk, sajnos és néhány évvel előbb, és ezért külön érdekes az az erő, ami jellemzi közös fellépéseinket. Számomra igazán nagy élmény volt amikor trióban egy hárfával ( Honyecz Ferenc) egy zongorával és Istvánnal léphettünk fel egy templomban. 

2017 májusában jelent meg az Adj még egy új esélyt c. dalom, amelyet Somorjai Ilonával azaz Miss Bee-vel a Bestiákból énekelünk, és erről a dalról videoklipet is forgattunk! Bee-vel több feldolgozást is készítettünk amelyek megtalálhatóak a Youtube csatornámon. egy kis ízelítő itt! 

Piano & Voice Popper Péter zenész

1986 óta élek Budapesten, két lányom és két fiam van. Hobbim a sport, amit rendszeresen űzök, kedvelem a jó borokat és a kellemes szivart. Szeretek utazni, Európában talán Prágában jártam legtöbbször, nagyon kedvelem a várost. A tenger a nagy szerelem, valamifajta kötődésem van a vízhez, imádom a folyókat, tavakat is. Napfüggő vagyok, fontos számomra a fény és az árnyék. 1995-től 2008-ig vezettem a DiBieM Grafikai ügynökséget, a Plazma Média alapítója és tulajdonosa voltam, a hazai innovatív indoor média területén.Tanultam alternatív pszichológiát, érdekelnek az ezoterikus könyvek, foglalkoztat a feng shui. 2012-15 között vezettem a Van Egy Hely életenergia központot.

Piano & Voice Popper Péter zenész

Ars poetica:
Fura világban élünk, és kicsit megváltozott minden, de hiszem és vallom, hogy Mi magunk képesek vagyunk ezen javítani, ha a saját környezetünkben betartjuk a megfelelő erkölcsi, etikai határokat, szeretetben élünk és próbáljuk rendezni, rendszerezni dolgainkat, és ez kihat és tovább gyűrűz - mint folyóba vetett kő a tágabb környezetünkre is - és ekkor mi már tettünk valamit egy jobb világért. Ne másra várjunk, hogy tegyen valamit, hanem mi magunk tegyünk. Ne mástól várjuk a boldogságunkat, hanem magunkban keressük azt. Az első lépést nekünk kell megtenni, nem a másikra várni. Én így gondolkodom és így próbálok élni, még ha néha nehéz is. Dalaimmal, zenémmel is ezt szeretném szolgálni.

Várok mindenkit szeretettel a fellépéseimen! Popper Péter